Halál hitelbe
Erről a könyvről beszélni kell. Olvasni, persze. Meg szagolgatni. De ne számítson senki kellemes illatokra. Itt mindent áthat valami gyomorforgató bűz. Emberszag? Életszag? Mondhatjuk. Az író Louis-Ferdinand Céline, ez a félelmeháborodott zseni nem használ látványos írói technikákat, egyszerűen csak ír. Az életről. Erről az agyonhasznált utcasarki prostiról, amelynek nincs már semmi értéke. Nincs ára. Itt már csak a halált kell megfizetni. De nincs miből. Ennek ellenére Céline nem kesereg. Csak tudomásul vesz. Meg egy kicsit álreménykedik: Amikor majd eljön az ideje, nekem talán lesz miből kifizetnem a halálomat… Az esztétikából rendszeres jövedelmet húzok. Volt részem punciban is, csodában is… itt meg kell vallanom. Kijutott a végtelenből is. Annak is része lesz egy kis végtelenben, aki olvassa Céline-t. Ez az ember minden “hiú” erényt semmibe vesz: a főhős (a fiatalkori Céline) ahelyett, hogy munkát keresne kurvákkal “ismerkedik”, elissza a bevásárlásra kapott pénzt, megveri a saját apját. Mégsem romlott. Nem is áldozat. Csak a helyét keresi. Meg is találja egy őrült felfedező mellett, akivel öngyilkos léghajós mutatványokat produkálnak, feltaláló-versenyeket hirdetnek meg, majd menekülnek a még őrültebb felfedezők elől. Közben a kis Ferdinandnak lesz része a Punciból és a Végtelenből. Persze nem jut sehová. Nála az élet nem fejlődés. Talán az élet metaforája az az utazási jelenet, amikor a Franciaországból Angliába vezető hajóúton az utasok egymás arcába, szájába okádnak, és kiderül, hogy a hányadéknak is van íze, akár az életnek. Az élet folyamatos egymás-képébe-okádás. Nem teremtünk semmi értéket. Így beszél Céline, aki hitelt vett fel, hogy kifizethesse saját halálát. (Kalligram)
