Az öreg (adat)halász és a (világ)háló
Az öreg (adat)halász belépett ajtó nélküli kunyhójába. Nagyon fáradtnak érezte magát, beleült egyetlen, öreg karosszékébe, a számítógép mellé, és érdektelenül, unottan böngészni kezdett az Interneten. A fiút várta, aki elugrott a Terasz-ba sörért. Az öreg (adat)halász a barna sört szerette a legjobban, bár pénze már rég nem volt rá, ezért kénytelen volt a fiú szívességeit elfogadni. A fiúnak volt pénze, mivel újabban egy menő számítástechnikai cégnél dolgozott. Nemrég még együtt szörföztek a Világhálón, a fiú szerezte be az e-mail címeket, hogy aztán a gyanútlan emberektől kicsalják bankszámlájuk adatait. Szép, zsíros-testes összegeket kaparintottak meg néhanapján, de a kisebbeknek is örültek. Hát igen, azok voltak ám a szép idők, de sajnos ennek az ágazatnak is befellegzett, az öreg (adat)halász hetekig ülhetett a gép előtt, eredménytelenül. Ezt is a média cseszte el, mint minden jó dolgot. Most is szemébe ötlött egy cikk, mely figyelmezteti a bankok ügyfeleit az adathalászok ténykedésére. Ezzel mintha az utolsó reménysugár is kihunyt volna, melytől még a biznisz újra-beindulását remélhette. Maró keserűség öntötte el az öreg (adat)halász szívét, és elhatározta, hogy hagyja a fenébe az egészet, és elmegy valami rég kihalt foglalkozást űzni. Például azt, amikor az ember egy fa-micsodában ül valami hatalmas kék vízen himbálózva, olyan fürge kis hogyishívjákok után kajtatva. Az aztán a szép mesterség, az ember csak kidobja a … Mit is dob ki? Ja igen: a hálót. Az is háló, csak nem világ-. És várja a kapást. Igen ezt fogja csinálni, ehhez van kedve, döntötte el nekibuzdulva az öreg (adat)halász. Utána is néz egy kicsit az Interneten ennek a mesterségnek, amíg a fiút várja, hogy megjöjjön a sörökkel.
