(önkény egyperces)

Farokverő Ministránsok a kocsmából kijövet a templomba bement, hogy önszemével megvizsgálja Krisztus Keresztjét. Mert Farokverő Ministránsok a materialista kocsmafilozófusok azon fajtájához tartozott, akiknek az anyag a legfontosabb, de abból sem mindegy, milyen fajta: cseppfolyós vagy szilárd, szilikon vagy levegő, tű vagy fű. Ezért Farokverő Ministránsok a templomba bement, hogy megvizsgálja Krisztus Keresztjét: fa vagy kő. Ugyanis a kocsmában, ahonnan az előbb Farokverő Ministránsok kijövet, hatalmas párnacsaták zajlottak, eldöntendő, miféle matériából készült Jézus Keresztje. Némelyek azt állították, hogy kőből, mert Jézus egy kőkorszaki autószerelő volt, és mivel nem tudta megjavítani Frédi és Béni járgányának karburátor-dugulását, azok ketten megfeszítették egy kőből ácsolt keresztre. Ezzel szemben más némelyek tagadták ezt, sokkalinkább azt állították, hogy Jézus Keresztje fa volt, és nem felfeszítették, hanem fennakadt, amikor a kis Mózes szintén fennakadt papírsárkányát akarta lehozni onnan. Nyilvánvaló volt, hogy e vita eldöntésére a legjobb módszer az, hogy Farokverő Ministránsok a templomba bemenet saját szeműleg vizsgálja meg Jézus Keresztjét. A templomban hideg volt, és nyoma sem volt a megszokott, kellemes kocsmaszagnak. Farokverő Ministránsok megállt a kereszt előtt és alaposan szemügyre vette, de hamarosan rájött, hogy nem elég szemmel verni, mivel a látszat csal-fa, ezért önkezével is alaposan megdöngette. Ekkor jelent meg Farokverő Ministránsok ámbrázatán a leplezetlen megdöbbenés, torkában pedig a visszanyelhetetlen fekiáltás: – De hiszen ez blasz-fém’!!!

Már javában folyik az RMDSZ kangresszus, és én csak most tudtam meg, hogy Markó Bélának nincs ellenfele, vagyis senki nem akar az Erdélyi Magyarok Ura (persze persze a romániai magyaroké, csak akkor nem jön ki a szándékolt rövidítés: EMU) lenni. Hát én akarok. Ha ezt előbb tudom, máris csomagolok is, és indulok Aradra megválasztatni magam. Eredetileg én is EU parlamenti képviselő szerettem volna lenni, de a szomszéd néni megelőzött. Beláttam, hogy ellene semmi esélyem. Nekem nincs ilyen kibaszott humorérzékem. Ha viszont nem sikerül az elnöki pozitúrára rátörnöm, akkor visszatérek eredeti elképzelésemhez, tudniillik az Operáltassuk Nővé Markó Bélát Mozgalomhoz (ONMABÉM – ebből sajna nem tudtam kihozni semmit). Lásd a korábbi bejegyzéseknél. Mert ha ez összejön, akkor Miss Markó esélyei az elnöki posztra, nullára nőnének, mert Nőket Az RMDSZ-be Mozgalom ide vagy oda, azért még mindig férfiuralom vagyon, RMDSZ-ben és azon kívül egyaránt. Ha pedig ez netán megváltozna a közeljövőben, hát arra az esetre is konkrét terveim vannak: feleségül veszem az ex-férfi, ex-elnököt, így rajta keresztül mégis én uralkodnék a kis nyomottseggű romániai magyarokon (rajtunk). Biztos nem utasítaná vissza az ajánlatomat, hisz olyan jóképű volnék (lekontrollálható a fejlécen elhelyezett képen), hogy még Dzsordzs Klónit is lekörözöm. De ha a szépségemtől nem dőlne ki, vagyishogy be, a romantikus irodalommal próbálkoznék. Szerintem ennek nem tudna ellenállni: „én kombi, te kombiné”, vagy „én lovag, te lovagina”, „én márki, te márkiné legyünk mindörökké”, hogy csak a leggyöngyszemebb kortárs irodalmat idézzem. Mert én elnök akarok lenni mindenképpen. Mert az elnököknek még a kerítés is mézeskalácsból van, vagyishogy kolbászból a kacsalábon forgó palota, vagy miafene…

Az európai filmes magasabbrendű filmes. Az európai filmes szarik hállivúdra. Az európai filmes nem filmet csinál: művész. Ez egy premissza, csak kissé kifejtve. A következő: a magyar filmes is európai filmes. A következtetés mégsem egyértelmű. Mer’ hiába van ott a magyar film Cannes-ban, vagy Berlinben (igaz csak a „narkománok éjszakája” című szekcióban) azér’ mégis jól jönne egy magyar Oscar. Mint rövidtávfutónak a seggberúgás. Mert ha nem, akkor jön a depresszió. A múlt emlegetése. Lassan olyan funkciót tölt be a Mefisztó és a Légy, mint a nevezetes 6-3 a fociban. Egyszer nekünk is sikerült. Pedig a jelen magyar film nem olyan rossz, mint a magyar foci. Azt mondják az utóbbi húsz évben a legjobb. Vannak tehetséges fiatal filmesek és egyre jobb filmek. De mit ér mindez, ha nem jön az oszkár. Ahhoz hogy a magyar rájöjjön, hogy ér valamit, előbb a világ elismerése kell neki. Arra is csak Kertész nóbele óta jöttünk rá, hogy a magyar irodalom világszínvonalas. Csak azt nem tudom, hogy lesz attól a magyar film jobb, ha a már rég amerikai filmesnek számító Zsigmond Vilmos kap egy aranyozott szobrocskát, vagy M. Tóth Géza párperces animációja egyet. Persze abba a szalmaszálba kell kapaszkodni, ami épp kéznél van. Ha pedig nem elég csak a reménykedés, példát lehet venni a spanyol film eminenseitől Almodóvartól és Amenabartól, akik szerintem rég nem spanyol filmeket készítenek, hanem „spanyolos” hollywoodi filmeket. M. Tóth-ék is bevallottan az oszkárra csinálták a Maestro-t, s hogy odáig eljussanak kénytelenek voltak megnyerni majd’ 40 díjat. Hiába Hollywoodban a mennyiség számít. Ennek tudatában kell tehát a magyar filmet „csinálni”. Következtetés: oszt kár, hogy megint nem lett magyar oszkár. De talán majd jövőre.

Che Guevara népszerűsége töketlen…, akarom mondani töretlen. Bozontos feje ott van a farmercombokon, vörös pólók mellén-hátán, katonasapkák homlokán. Látnivaló, hogy Che Guevara nagyon is testi jelenség, hogy ne mondjam: érzéki. A divatban tehát nagyon is elfogadható és vérpezsdítő jelenség. De mi szüksége van rá a Fiatal Baloldalnak? Csak azért, mert neki is balra állt a rúdja, nem biztos, hogy szerencsés dolog beemelni a pelyhedző állú politikai propagandájukba. Mert Che Guevara azért ciki is egyben. Meg kikezdhető. Mert egy kicsit tömeggyilkolt? Lehet. Mert Fidel Castro haverja volt? Talán. Persze a fiatal balosok azt mondják, hogy csak a szabadságszeretete ami számít, a szegény el- meg lenyomott embereken való segíteni akarása. Nézzük el nekik ezt a naivitást. De nem tudom, minek a számlájára írjam President Gyurcsány aktusát, aki részt vett azon a rendezvényen, melyet a Fiatal Baloldal a latin-amerikai szabadságharcos nevével fémjelzett. És nem átallott a reformok szükségességéről szövegelni, hogy stílusos legyen. A FIDESZ persze azonnal támadott: hogy merészelik ezek a posztkomcsi barmok egy gerillavezérrel reklámoztatni magukat, aki mellesleg született gyilkológépnek nevezte magát? Ezen kívül azonban nem volt túl sok érve Szijjártó úrnak, aki talán a távoli jövőbe látott, amikor már Hitler is rehabilitálva lesz, filmek készülnek róla a motoros kalandjait megörökítendő, a fiatal Hitlerke ártatlanságát bemutatva, és egy szörnyeteg emberi oldalát. Akkor majd mindenki Hitler-pólót fog hordani és cseplin-bajszot persze. Talán még a Fidelitas is megcsinálja a maga Hitler-rendezvényét, ugyanolyan kevés pofonra számítva, mint amennyit most ő adott. Ezt nevezik politikai korrektségnek. Szerintem viszont ennek az ügynek most a lehető legkevesebb köze van a politikához. A fiatal bal(ek)ok ugyanis nem, mint politikusra néznek fel a nagy Ernestora, hanem mint férfit tisztelik. A kalandozásai során útjába esett nőket irigylik tőle. Mert ők is olvastak Marquez-t, tudják, hogy megy ez tábornoki körökben: reggelire nő, ebédre nő, vacsorára nő. És ők is ezt szeretnék. A szegény töketlenek.

A legújabb sokatmondó fogalom, amit a szájában/gyomrában forgat a magyarországi társadalom a vizitdíj, és a hozzá kapcsolódók, úgymint vizitdíjautomata, vizitdíjszabás, háromszázforint, hatszázforint, kurvagyurcsány. Elég emészthetetlen ez is nemde? De. A magyarember nem először bajlódik hasonló fogalomm(zavarr)al. Sorolhatjuk: őszödi beszéd, kordonbontás, türelmi zóna. Épp az utóbbiról jutott eszembe, hogy ez még mindig hatalmas és egyre duzzadó megoldatlan probléma. No lám, ha annak idején kijelölik a türelmi zónákat, most lenne hova beterelni a zavargó magyar huligánokat, természetesen kordonnal körülzárva. Nahát, ez egy elcseszett poén volt. Próbálkozzunk komolyabbal. Szerintem a magyar társadalomnak elengedhetetlenül szüksége van számla- és piacképes, kulturált körülmények között dolgozó, konszolidált magyar kurvákra. Mondhatni ez egy gyökeres probléma. A magyar társadalom szexuálbeteg. Ezért vonul utcára, ezért zavarg, ezért fanyalog a vizitdíjon. Persze nem a hetvenéves nénikékről beszélek, aki az automata helyett a mellette rostokoló felvilágosító személyzetbe tuszkolná az ötvenforintost, ami még a vizitdijautomatába se kompatibilis. Persze, nekik sem ártana egy kis szex. Meglehet, a látásukat is javítaná. És a szexuálisan aktív nők köre is megnőne. Szélessávú nőválaszték. Kinek mire van gusztusa. De hagyjuk ezt. A lényeg az, hogy többet kellene kefélni, sokkal jobb, mint orbánbeszédet hallgatni, vagy gyurcsánybeszédet hallgatni, vagy a Kossuth-téren tüntetni akarni. Persze nem csak közeli rokonainkkal van baj, a romániai magyar se kutyább. Nekünk is van két re(tro)spektív személyiségünk: Narkómarkó és Tököstőkés. Őket is lehetne hanyagolni egy kicsit. Meg az autonómiatörekvéseket. Minek annyi erőszak: az a sok robbantgatás, a sok etnikai halott, meg a lelőtt elnökök sora. Ja, hogy mindezt mi nem csináljuk? Akkor valami hiba csúszott az elméletembe…

Egy amerikai fickótól származik az ötlet, a könyvespolcok fogságában senyvedő könyvek szabadon engedése. Ron Hornbaker-t az a jószándék vezérelte, hogy az elolvasott, esetleg meg is unt könyveinket mások is elolvashassák, ingyér’, bérmentv’. A kezdeményezés lényege, hogy egy-egy tetszőlegesen kiválasztott könyvünket tegyük ki egy pályaudvaron, vagy egy kávézóban, lehetőleg ott, ahol sok ember jár, mert, ha egy erdő közepén, neadjisten egy liftaknába telepítjük kedvenc regényünket, kevés valószínűséggel fog világkörüli pályára kerülni, sokkalinkább az enyészet végez vele. Ha viszont jól megközelíthető helyre tesszük, valaki megtalálja, elolvassa, esetleg továbbítja a nagyvilágba, máris elértük célunkat és az ötletgazda is a sajátját. Eddig teljesen ártatlan az ügy, mondhatni gazdasági és politikai érdekektől mentes. De a mi kedves Ron-unk nem egy csöves hippi ám, akinek nem volt pénze könyvekre és így próbált hozzájutni a mindennapi olvasnivalóhoz. Nem. Ron üzletember, ráadásul amerikai, tehát szép kis pénzt csinált ebből az ártatlan ötletből. Létrehozta ugyanis a bookcrossing.com-ot, ahol figyelemmel lehet kísérni egy-egy könyv útját, sőt csereberélni is lehet. És mitadisten néhány év alatt a második legnagyobb könyvajánló portállá vált az Amazon után, ugyanis már több millió kötet kering a föld körül és több millióan látogatják a bookcrossing.com-ot is. Ahol viszont sok jó ember van kis helyen ott megjelennek a hirdetők (jól belőhető célközönségről lévén szó, a kiadók) és dől a pénz. Ez az internetes pénzszerzés jól-bevált formája. Én is pénzt akarok, ezért elgondolkodtam egy kicsit: mi az, ami még az olvasásnál is jobb dolog? Töprengéseim eredménye a womancrossing.com ötlete: tedd le megunt nődet a pályaudvaron, vagy a kávézóban jól látható helyre… A többit már tudjátok. Az ellenkező nemmel csinálja meg más, abban a műfajban nincsenek érdekeltségeim.

Toroczkai László bevallotta: semmi köze az északír terrorszervezethez, sem annak politikai szárnyához a Feng Shui-hoz. Vagyis a Sinn Fein-hez. Bocsánat. A mozgalmi vezér által alapított legújabb szervezetet ugyanis pont így hívják. Persze magyarul: Mi Magunk. Toroczkai még azt is bevallotta: nem szereti az erőszakot, de muszáj. Szétverni az MTV-t például. Mer’ ugyebár Petőfiék is elfoglalták a sajtót annak idején. Erőszakkal. És ők se szerették. Toroczkait is ’48-ban kellett volna a világra szabadítani, mert akkor forradalmárnak hívták volna. Most már csak botrányhősnek. Miért? Mert már demokrácia van basszáj! Szerinte persze nem. Szerinte gyurcsányokrácia van. Ezért minden ősszel és tavasszal pedáns magyarként gyurcsányírtást kell végezni, a nemzeti ünnepeken lehetőleg. Közeledik március 15-ödike. Gondolom, az illetékesek beszerezték már Gábor Áron rézágyújának a műszaki leírását. Mostmár a tartalék akuval és az üzemanyaggal sem kell tökölni.

A széplelkű bűnözőktől ugye nem várható el, hogy fegyverekkel, drogokkal, vagy prostitúcióval foglalkozzanak, legjobban az illegális szemét exportálástól riadnának vissza gondolom. Nem baj, nekik ott van lehetőségként, hogy elfuserált Süsükként lepkéket kergessenek a réten és virágot szedjenek a karjukon lógó kosárkába. Úgy hallom, a hóvirágbiznisz felfutóban van, szép kis haszonnal kecsegtet ezekkel a kis törékeny zöld(-fehér)ségekkel, való kereskedés. Persze ez is illegális. A hóvirág leszakajtása súlyos bűncselekmény. A nemzetközi hóvirágmaffia egyik tagját leplezték le a minap, aki 21 ezer szállal a kosarában, vagyis a furgonjában, próbált meg Németországba jutni. A szemfüles vám- és pénzügyőrök azonban nyakoncsípték Makó közelében. Minden idők legnagyobb hóvirág-szállítmány fogása - ezzel a címmel jelenhetnének meg az országos napilapok. Gondolom, kitüntetést is kapnak a fiúk. Mármint, akik elkapták ezt a gátlástalan bűnözőt. Bár nem hiszem, hogy ellenállást tanusított volna, az nem illene feltételezett széplelkéhez. Azért kicsit sajnálom ezt a jövendőbeli esztéta-fegyencet, amikor kifinomult szellemével együtt bekerül a börtönbe, a valódi gengszterek közé, akik igenis fegyverrel, droggal és kurvákkal foglalkoztak. Az első tusolás kellemetlen élmény lesz szegénykének…

Erről a könyvről beszélni kell. Olvasni, persze. Meg szagolgatni. De ne számítson senki kellemes illatokra. Itt mindent áthat valami gyomorforgató bűz. Emberszag? Életszag? Mondhatjuk. Az író Louis-Ferdinand Céline, ez a félelmeháborodott zseni nem használ látványos írói technikákat, egyszerűen csak ír. Az életről. Erről az agyonhasznált utcasarki prostiról, amelynek nincs már semmi értéke. Nincs ára. Itt már csak a halált kell megfizetni. De nincs miből. Ennek ellenére Céline nem kesereg. Csak tudomásul vesz. Meg egy kicsit álreménykedik: Amikor majd eljön az ideje, nekem talán lesz miből kifizetnem a halálomat… Az esztétikából rendszeres jövedelmet húzok. Volt részem punciban is, csodában is… itt meg kell vallanom. Kijutott a végtelenből is. Annak is része lesz egy kis végtelenben, aki olvassa Céline-t. Ez az ember minden “hiú” erényt semmibe vesz: a főhős (a fiatalkori Céline) ahelyett, hogy munkát keresne kurvákkal “ismerkedik”, elissza a bevásárlásra kapott pénzt, megveri a saját apját. Mégsem romlott. Nem is áldozat. Csak a helyét keresi. Meg is találja egy őrült felfedező mellett, akivel öngyilkos léghajós mutatványokat produkálnak, feltaláló-versenyeket hirdetnek meg, majd menekülnek a még őrültebb felfedezők elől. Közben a kis Ferdinandnak lesz része a Punciból és a Végtelenből. Persze nem jut sehová. Nála az élet nem fejlődés. Talán az élet metaforája az az utazási jelenet, amikor a Franciaországból Angliába vezető hajóúton az utasok egymás arcába, szájába okádnak, és kiderül, hogy a hányadéknak is van íze, akár az életnek. Az élet folyamatos egymás-képébe-okádás. Nem teremtünk semmi értéket. Így beszél Céline, aki hitelt vett fel, hogy kifizethesse saját halálát. (Kalligram)

Nevezhetnénk akár magzat-holokausztnak. Azt az ötven éve zajló népírtást tudniillik, melyet a nőgyógyász szakorvosok művelnek a magyar nemzet kárára. 1957 közvetlenül 1956 után következő esztendő, de nem csak emiatt nevezetes, ettől az évtől törvény által engedélyezett Magyarországon a művi terhességmegszakítás. Ez alatt az 50 év alatt az átkozott vaginaturkászok 6.000.000 potenciális (impotenciális) magyar embert küldtek a másvilágra, vagy ki tudja hová kerülnek a magzatlelkek. Ez valóban megdöbbentő adat, olyannyira, hogy gúnyolódni is nehezemre esik. De muszáj. Tőkés püspöknek ugyanis sikerült egy újabb (rém)képpel gazdagítania a nemzethalál víziót, s nemcsakhogy hatmillió halott magzat elképzelendő látványával riogat, de még a harangokat is félrevereti papjaival, aki nem látja, az hallja meg: a kipusztulás szélén állunk. És ha valakinek nem lenne jó a képzelőtehetsége, a (harang)szó meg elszáll, mint tudjuk, az a saját szemeivel megnézheti, sőt meg is tapogathatja az emléktáblát, melyet vasárnap avattak fel Nagyváradon a rogériuszi református templom tornyának falán, a „Mintegy hatmillió megnem született keresztény magyar gyermek emlékére”. Én láttam, olvastam, de nem értem. Nem értem, miért kell újabb és újabb okot találni arra, hogy szarul érezzük magunkat. Miért kell mindig siránkozzunk valamin? Miért kell kikiáltani a 365-ödik gyásznapot is? Mert a magyar alapból búsuló fajta? Akkor meg minek ide az a hatmillió „megnem”? Hatmillió nemkívánt szittya-fattyú? Sírni-ríni tudunk ennyien is. Ami pedig a meg-nem-született magyarokat illeti, azok sokkal többen vannak, ha a meg-sem-fogant-magyarokat is hozzávesszük. Amikor a magyar sperma lehetőséget sem kap rá, hogy megtalálja magyar petesejtjét, mert útját állja egy gumidarabka… Talán a Durex-et is a nemzetgyilkos „márkák” közé kellene sorolni, Trianon és a Posztkommunista Magyar Baloldal mellé.