Böszörményi anti portás
Szinkronizálva a címet: Böszörményi az irodalom kapui előtt. Ott toporog erőt gyűjtve, hogy be bírjon lépni, ahogy Eddáék mondanák. Böszörményi Zoltán hajdani körte-árus, jelenlegi kultúr-mecénás az irodalomból is a legtöbbet próbálja kihozni, ahogy a villanykörte-bizniszben is eminens volt annak idején. Meg a vécépucolásban, vagy a mosogatásban. Így is van: mindenben maximalistának kell lenni. És maximálisan optimistának: például, ha írunk egy szar regényt, azt kell állítani, hogy ez a magyar (de talán a világ-) irodalom remeke, és így is lesz. Ezt a cinikus öniróniát biztosan a maga köré csődített helyőrségesektől sajátította el, ahogy egyik haver találóan megjegyezte. És ez még nem minden: a Vanda örök című remekmű erényeinek méltatása az RTL Klub televízióban esett meg annak is legbulvárabb adásában, amelynek nézői legjobb esetben is leszarják az irodalmat, kivéve engem: én le se szarom. De nem csak a bulvármédiában nyomul mecénásunk, nemrég a Magyar Rádióban hallatta hangját, az Aranyemberek című portréműsorban. Ez egy “emberközelibb”, “kultúrálisabb” beszélgetőműsor és mivel nincs kép, a figyelmünket sem vonja el Böszörményi monacói teraszáról való panoráma, koncentrálhatunk az információkra: a nyolcvanas években, a Szekuritaté hathatós bíztatására hagyta maga mögött a középszerű költő szakmát, hogy Kanadában próbáljon szerencsét, ahol kezdetben a már említett ipart űzte, később egyetemre ment, filozófia szakra. Néhány év múltán már saját cége volt. A kilencvenes évek elején hazatért, hogy fényűzérkedésben próbáljon szerencsét, mint említette, ő világított ki Bukarest mellett számos romániai várost. Ehhez tényleg kell az ambíció és nem csak az. De szerencséje elpártolt mellőle, üzlettársai kitúrták a cégből, több tízmillió eurótól szabadítva meg, nagy szolgálatot téve viszont a magyar irodalomnak és könyvkiadásnak. Ebben a szakmában is magára tudja irányítani a figyelmet, mi mással, ha nem a pénzzel. Az Irodalmi Jelen (Böszörményi irodalmi lapja) negyvenezer dolláros regénypályázatára még a vécésnénik is felkapták a fejüket és biztos vagyok benne, hogy pályáztak is. Ők igen, a magyar irodalom elitje viszont nem. Talán féltékenységből, hogy nekik nincsen Monacoban lakásuk, jaguárjuk és yachtjuk. A könyvkiadásban tehát máris sikeresnek mondható Böszörményi, pláne ha az Alexandrával együtműködve adja ki a nyertes műveket. Ez azonban még nem irodalmi siker. Az Aranyemberekben és a Fókuszban is bevallotta: világirodalmi mércével méri magát, az amerikai könyvpiacot célozta meg, ahol egy könyvsiker iksz százezer példányt jelent. Itt mutatkozik meg az üzletemberi logika, mely az irodalmi sikert is dollárokban méri. De talán így is van. Mert a mai író/költő típus már nem a tüdőbajos, csóró, öngyilkosságra hajlamos, hanem a sikeres, önmagát is menedzselni tudó. Előbb-utóbb felfogja ezt a tökéletesen sznob irodalmi-elit is. Addig is Böszörményi úr toporoghat a maga nyitotta kapuban, a portás szerepet felvállalva, hogy beengedje az ifjú tüdőbajos tehetségeket.
